Az online társkeresés hátulütői – a vállalkozások is pórul járhatnak

A GVH 2018 elején nemzetközi együttműködés keretében kezdte vizsgálni az online nyújtott szolgáltatásokhoz kapcsolódó Általános Szerződési Feltételeket (ÁSZF), különösen az online társkereső szolgáltatások tekintetében. Az ICPEN (International Consumer Protection and Enforcement Network) koordinálásával szervezett ún. Sweep Day keretében 58 ország fogyasztóvédelmi szervezetei és hatóságai azonos szempontrendszer mentén vizsgálták a választott területeket. Az ICPEN különös figyelmet fordított az online szolgáltatások ÁSZF-jeinek fogyasztóvédelmi szempontú vizsgálatára és 2018 júniusában közleményt intézett a digitális gazdaságban résztvevő vállalkozások felé, melyben megállapította a „Az online gazdaságban használt ÁSZF-ek” alapkövetelményeit.

Az ICPEN abból indul ki, hogy a fogyasztónak a digitális gazdaságban is joga van tudni, hogy mit milyen alapon kap. Különösen nagy jelentőséggel bír ez azóta, amióta az internet vált az elsőszámú találkozási felületté a fogyasztó és a vállalkozás között. A szervezet konkrét javaslatokat tesz arra, hogyan felelhet meg a vállalkozás az általa támasztott követelményeknek.

Az ICPEN által támasztott fogyasztóvédelmi követelmények a digitális kereskedelemben

A Jelentés alapján a digitális gazdaságban a fogyasztóvédelmi megfelelésnek négy alapelve van:

  • Tisztességes kereskedelmi gyakorlat a fogyasztókkal szemben
  • Átláthatóság, a szerződés és a termék legfontosabb jellemzőinek kiemelése.
  • Az ÁSZF-re vonatkozó követelmények
  • A fogyasztóvédelmi szabályoknak való megfelelés

Az elvárások teljesítése érdekében az ICPEN azt javasolja a vállalkozásoknak, hogy tekintsék újra online felületeiken az ÁSZF-eket, és ha kell, vegyenek igénybe professzionális segítséget ahhoz, hogy megfelelhessenek az alábbi követelményeknek:

1.) Átláthatóság, az ÁSZF formai követelménye

Az ÁSZF-nek érthetőnek, pontosnak, könnyen elérhetőnek és szembetűnőnek kell lennie. Hasznos lehet a legfontosabb szerződési feltételek kiemelése, akár egy rövid összefoglalóval a dokumentum elején.

A megfogalmazásnak közérthetőnek kell lennie, hogy azt az átlag fogyasztó megértse, az alapján megfontolt üzleti döntést hozhasson. Kerülni kell a szakkifejezéseket és a kétértelműséget.

Nem lehet szükségtelenül hosszú, értelmezhetetlen, hogy szerződési feltételeket leplezzen, vagy más színben tüntessen fel.

2.) Az ÁSZF tartalmi követelményei

Az ÁSZF-nek tartalmaznia kell:

  • Az árakról szóló tájékoztatást, beleértve a végösszeget, a fizetés módját és idejét, rendszerességét.
  • A szerződés időtartamát, vagy ha az határozatlan időre jön létre, illetve különösen, ha automatikus megújítást tartalmaz.
  • A visszafizetésre vonatkozó szabályokat.
  • A szerződés módosítására vonatkozó szabályokról szóló tájékoztatást. Milyen körülmények között módosíthatja azt a vállalkozás, milyen módon kell tájékoztatnia a fogyasztót.
  • A szerződés fogyasztó általi felmondására vonatkozó szabályok ismertetése. A szerződés felmondása nem lehet túl bonyolult, különösen akkor, ha a szerződés automatikusan megújul felmondás hiányában.

Az ICPEN leszögezi, hogy ezek a feltételek nem kizárólagos felsorolásként szerepelnek, a konkrét szabályokat a nemzeti hatóságok és jogszabályok szerint kell megállapítani.

GVH fogyasztóvédelmi gyakorlata az online ÁSZF-re vonatkozó követelmények tekintetében

A GVH saját fogyasztóvédelmi politikájának kialakítását a digitális kereskedelemben alkalmazott ÁSZF-ek tekintetében a nemzetközi együttműködésen túl egyéb tényezők is indokolttá tették. Piaci jelzések alapján is tudomására jutott ugyanis, hogy visszásságok keletkezhettek az online társkereső szolgáltatást nyújtó be2 S.á.r.l. (be2 – ez egy luxemburgi cég) magatartásával kapcsolatban, melyek versenyfelügyeleti eljárás megindításához vezettek.

Az említett vállalkozás weboldalán online társkereső szolgáltatást nyújt, melyet a GVH a fent említett vizsgálati szempontokon túl az alábbi, maga által kidolgozott szempontok szerint vizsgál:

  • Valóban ingyenes-e a nyújtott szolgáltatás?
  • Észlelhető-e a prémium előfizetés automatikus meghosszabbodására vonatkozó információ?
  • Anonim / pszeudonim profilok alkalmazásának módja, arról szóló tájékoztatás.
  • Szolgáltatást igénybevevők számáról nyújtott tájékoztatás.
  • A fogyasztók számára elérhetővé tett ÁSZF tartalmazza-e a szolgáltatás reális megítéléséhez szükséges információkat, megalapozza-e a fogyasztó megalapozott döntését?
  • A szerződés felmondására vonatkozó szabályok vizsgálata: alaki követelményekhez kötése, határideje, döntési alternatívák megjelenítése.

A be2 kereskedelmi gyakorlatát vizsgáló versenyfelügyeleti eljárás még nem ért véget, megindult azonban azzal párhuzamosan ugyanazon vállalkozás másik weboldalának vizsgálata tekintetében is, azonos szempontrendszer mellett.

A GVH leszögezi, hogy a versenyfelügyeleti eljárás megindulása nem jelenti azt, hogy valóban jogsértés történt, éppen annak eldöntésére irányul. Noha még nem született döntés, az ICPEN alapelveinek és a GVH vizsgálati szempontjainak figyelembe vételével jól látható, hogy a vállalkozásnak mire érdemes figyelni a digitális kereskedelme során használt ÁSZF-ek tekintetében. Ahogy az online társkeresés világában, úgy a digitális kereskedelemben is elmondható, hogy jobb előre tisztázni a körülményeket és megfelelni a követelményeknek, mert a tisztességes kereskedelmi gyakorlat minden résztvevő számára hosszútávon is gyümölcsöző kapcsolathoz vezet, nem utolsósorban pedig tetemes jogi, és egyéb költségek spórolhatóak meg hosszadalmas hatósági vizsgálatok hiányában.

(a kép forrása: Pexels)

A cikk szerzője Darnót Sára, a CHSH Dezső munkatársa

 

 

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezettek a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás