A GVH kezdeményezésére tegnap immár második alkalommal tanácskoztak Budapesten a V4+ országok versenyjogi közösségeinek képviselői a V4-es magyar elnökség keretében rendezett konferencián.

A helyszínről készített gyorsjelentésünk alapján az alábbi fő fejleményeket érdemes kiemelni, egyebekben az előadások elérhetőek és megismerhetőek lesznek a GVH honlapján.

  • Ami az összefonódás vizsgálati küszöbértéket [Tpvt. 24. § (4) bekezdés] illeti, a GVH tájékoztatása szerint annak tavaly januári bevezetése óta mindössze egyetlen ügyben került sor az alkalmazására. A többi esetben, amikor az ügyfelek prenotifikációs egyeztetést kezdeményeztek a GVH-val, a hivatal a felmerülő hatból egyik esetben sem látta szükségét a beavatkozásnak, így bejelentést sem kellett a feleknek tenniük.
  • Szlovénia minden bizonnyal a kartellezők paradicsoma lehet. A szlovén versenyhatóság képviselőjének előadása alapján rendkívül kaotikus kép rajzolódik ki ugyanis a helyi versenyhatóság eljárási rendjével A szlovén kolléga keserédes beszámolója szerint a hatóság először egy többfokú adminisztratív (közigazgatási) eljárás végén hoz egy bíróság előtt is megtámadható határozatot (ennek az eljárásnak során bírságot nem szabhat ki!), majd annak jogerős befejezését követően a szlovén büntetőjogot alkalmazva büntetőeljárást kezdeményez a cég ellen, melynek végén lehetséges a bírságkiszabás. Joggal merül fel a kérdés, vajon az 1/2003/EK Rendelet előírásainak (az uniós versenyjog hatékony alkalmazása tagállami kötelezettség) ezzel az eljárásrenddel eleget tesz-e Szlovénia?
  • Az osztrák hatóság is éppen fúziós reformot hajt végre. Ugyanakkor érdekes volt hallani, hogy a magyar joggyakorlattal szemben (az adott üzlettől számított, km-ben kifejezett távolság, mint a piacdefiníció alapja) az osztrákok idő alapon (20 perces autóútra lévő üzletek) határozzák meg az érintett piacot az élelmiszer kiskereskedelmi üzletek (boltok) összefonódása esetén.
  • Fontos szerepet (egy teljes panel beszélgetést) kapott a compliance, illetve a hatóságokkal való együttműködés témaköre (a magyar fejleményekről hamarosan egy külön posztban számolunk be). Minden visegrádi országban léteznek ösztönzők a versenyhatósággal való együttműködésre az engedékenységi politikán túl is, azonban azok szintje eltérő. Érdekes statisztika volt ugyanakkor, hogy idehaza a 2015 szeptembere óta alkalmazható figyelmeztetés jogintézményét [Tpvt. 78. § (8) bekezdés] eddig csak fogyasztóvédelmi ügyekben alkalmazta a GVH. Remélhetőleg a KKV-k első esetben történő jogsértése esetén alkalmazható könnyítés hamarosan antitröszt ügyekben is elérhetővé válik a gyakorlatban is.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezettek a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás