Szeptember 20-án Karen Bradley, az Egyesült Királyság kulturális minisztere a Murdoch médiabirodalomba tartozó Twenty-First Century Fox (Fox) és a Sky fúziójának második fázisú vizsgálatát rendelte el a Verseny- és piachatóságnál (CMA), melyről a hatóság szakemberei mintegy hat hónapon belül kötelesek jelentést tenni a miniszternek. A vizsgálat célja a fúzió várható hatásainak feltárása, különösen a média pluralitásának és a műsorszolgáltatási sztenderdek vonatkozásában.

A Fox már jelenleg is a legnagyobb tulajdonos, 39 százalékos részesedése van a Sky-ban.

Az ajánlat háttere

A Fox az ajánlatát még 2016 decemberében tette, a két kontinensen átívelő fúzió értéke eléri a 14 milliárd dollárt. Murdoch nem először próbálkozik a Sky megszerzésével, öt éve már egy másik társasága megkísérelte a felvásárlást, azonban az ajánlattevő News Corporation elállt szándékától, a médiabirodalmat körüllengő, David Cameront is érintő lehallgatási botrány miatt.

Fúziókontroll és médiahatósági eljárás

Idén márciusban a Fox jelezte az Európai Unió Bizottságának a tervezett tranzakciót, és a Bizottság április 7-én feltétel nélkül jóváhagyta azt, megjegyezve, hogy az összefonódás várhatólag csak limitált növekedést fog okozni a Sky piaci részesedésében a televízió tartalom fejlesztés, és a nagykereskedelmi csatornakínálat piacán. A Bizottság úgy ítélte meg tehát, hogy a tranzakció nem fog versenyproblémákat okozni az EU területén.

Az Egyesült Királyságban a kormánytagoknak ugyanakkor lehetőségük van úgynevezett „közbeavatkozó megjegyzések” (az Egyesült Királyság szabályai alatt tervezett fúziók esetében) és „európai közbeavatkozó megjegyzések” (a Bizottság által jóváhagyandó fúziók esetében) kibocsátására. A miniszterek akkor élhetnek ezzel a lehetőséggel, ha speciális (nem verseny-specifikus), a közérdekbe ütköző problémák felmerülésének veszélyét látják a tervezett felvásárlások kapcsán. A miniszterek nem blokkolhatják a tranzakciót, de felhívhatják a figyelmet ezekre a kérdésekre és megfontolásra visszaküldhetik a tranzakciót a versenyhatóságoknak.

Bradley már március 16-án is élt ezzel a lehetőséggel; szerinte megfontolandó, hogy milyen hatással lesz az összefonódás az Egyesült Királyság médiájára. Az eljárás keretein belül felkérték a Kommunikációs Irodát (Ofcom, az angol médiahatóság), hogy készítsen vizsgálatot a közérdekű problémára tekintettel.

Az Ofcom június 20-án elkészült jelentése megállapította, hogy az új vállalatnak egyedülálló lenne a jelenléte a rádióban, televízióban, a nyomtatott és online sajtóban, így jelentősen megnőne a befolyása a hírszolgáltatás és ezáltal a politika terén is. Az Ofcom megjegyezte, hogy mind a Fox mind a Sky gyakorlata megfelel az Egyesült Királyságban érvényben lévő műsorszolgáltatási kódexben foglaltaknak, a felajánlott két független szerkesztőség fenntartása jól szolgálná a média sokszínűségét, azonban a tulajdonosi összefonódás miatt e téren jelentkezhetnek nehézségek.

A második fázisú eljárás

A CMA most egy hat hónapos teljes és részletes vizsgálatot folytat majd, és erről jelentést készít a miniszter számára. Az előbbiekben vázolt médiapluralitással kapcsolatos aggodalmakat kell teljeskörűen feltárnia, és megállapítania, hogy azok megalapozottak-e. Amennyiben igen, a CMA ajánlásokat tehet a miniszternek a további lépések megtétele iránt. A vizsgálat eredményének függvényében a felek teljes koncepcióváltása is következhet, szélsőséges esetben a CMA meg is tilthatja a fúziót. A miniszternek mindenképpen figyelembe kell majd vennie a CMA jelentését, döntésének meghozatalakor.

A második fázisú vizsgálat igen szokatlan – a versenyproblémáktól független – közérdekű alapon az Egyesült Királyságban. A CMA még sosem hajtott végre második fázisú vizsgálatot műsorszórási piacokon, és a média pluralitását is csak egyszer vizsgálta, 2007-ben, amikor a BSkyB felvásárolta az ITV-t. Akkor a hatóság úgy találta, hogy a felvásárlás nem okozza a média sokszínűségének csökkenést, versenycsökkentő hatása azonban van.

A Fox tervezett irányításszerzésére irányuló vizsgálat az első második fázisú vizsgálat lesz, amelyet kizárólag közérdeki alapon folytatnak le. A CMA közzétette a vizsgálat menetrendjét: az előzetes eredmények a december 18-i hétre várhatóak, míg a befejezés végső határideje 2018 március 6.

Konklúzió

Az Egyesült Királyságban úgy tűnik, a versenyjogi aggályoknál – legalábbis a médiapiacokon – nagyobb súllyal esik latba a közérdek sokszínű tájékoztatásához fűződő elvárás. Kérdés, a médiapluralitás olyan alapjognak tekinthető-e, amely a fuzionáló felek üzleti magánérdeke elé helyezhető-e olyan esetekben, amikor egyébként versenyjogi aggálya egy-egy tranzakciónak nincs. Ismeretes: Magyarországon is egyre felkapottabb téma a média piac koncentrációja, és egyelőre nem teljesen világos, hogy a Médiatanács milyen szakmai szempontok szerint avatkozik közbe, vagy milyen esetekben enged át a médiapluralitást érintő összefonódásokat.

A cikk szerzője Albert Lili, a CHSH Dezső munkatársa.

 

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezettek a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás