A Duna-Dráva Cement Kft.-nek (DDC) el kell adnia hat transzferbeton üzemet, ahhoz, hogy megszerezhesse az irányítást a Readymix Hungária Kft. (Readymix) felett. A GVH által elrendelt tranzakciót, egy a GVH által kirendelt ellenőrző biztos felügyeli.

A (DDC), hazánk egyik meghatározó építőanyag-gyártója 2015 őszén kötött szerződést a vele azonos piacokon is tevékenykedő Readymix és a Readymix-szel egy vállalkozáscsoportba tartozó horvátországi vállalkozás, a Cemex Horvátország feletti irányítás megszerzésére.

Azonban a káros versenyhatások miatt a tranzakció horvát piacra vonatkozó részét az Európai Bizottság 2017 tavaszán megtiltotta. Ennek következtében a tranzakció magyar része sem volt végrehajtható, így az erre vonatkozó kérelmüket a felek visszavonták. 2017 nyarán azonban a DDC újra bejelentette a GVH-nak az összefonódást, immár csak a magyar piacra vonatkozóan. A GVH részletes vizsgálatot folytatott le, hogy megvizsgálja az összefonódás lehetséges versenyhatásait.  A GVH a II. fázisú, hosszabb eljárása során közgazdasági elemzéseket és piaci teszteket végzett el, harmadik fél piaci résztvevők véleményét szondázta, és a fúziós eljárások során szokatlan módon még helyszíni szemlét is tartott. Az így megismert tények (felek versenyben betöltött szerepéről, pozíciójáról és magáról a piacról) alapján megállapította, hogy a bejelentett fúzió a versenyt jelentős mértékben csökkentené, korrekciós mechanizmusok nélkül az árak emelkedéséhez vezetne. A DDC vállalta, hogy a meghatározott területeken (Kaposvár, Kecskemét, Nagykanizsa, Siófok, Székesfehérvár és Pécs) működő üzemeit, vagy az azokat üzemeltető cégekben meglévő üzletrészeit értékesíti. Ehhez már potenciális vevőket is talált a DDC, a GVH eljárása során az általuk tett vételi szándéknyilatkozatokat is benyújtotta a versenyhatóságnak. Vállalta továbbá a DDC, hogy kiegészítő jellegű magatartási előírásokat teljesít (pl. bérleti szerződés tartalmának meghatározása, versenytilalmi kikötésektől való tartózkodást stb.).

Az ügy érdekessége, hogy a GVH ellenőrző biztost jelölt ki, annak érdekében, hogy a hat hónapos leválasztási időszak alatt felügyelje a gyáregységek értékének, gazdasági életképességének megmaradását. A GVH álláspontja szerint erre azért van szükség, mert a DDC már nem lenne érdekelte ezen üzemek versenyképességének fenntartásában, míg ezek értékének jelenlegi állapotban történő megtartása a későbbi verseny legkomolyabb biztosítéka. Ilyen drasztikus, a magánautonómiába beavatkozó fúziós előírásra a magyar gyakorlatban eddig nem volt példa. Kíváncsian várjuk a tapasztalatokat, az ellenőrző biztosi rendszer gyakorlati működését.

A cikk szerzője Dr. Kocsis Márton, a CHSH Dezső versenyjogi csoportjának vezető ügyvédje.

 

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezettek a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás