2017. szeptember 20-án a Magyar Versenyjogi Egyesület és a Wolters Kluwer által közösen került megrendezésre – bevallottan hagyományteremtő célzattal – az I. ágazati versenyjogi konferencia, melyen a versenyjog és egyes iparági szektorok neves képviselői oszthatták meg egymással a közelmúlt jelentős fejleményeit.

A szakmai rendezvényen irodánk ügyvédei előadóként vettek részt. Dr. Dezső Attila, irodavezető ügyvéd a közbeszerzési jog és a versenyjog kapcsolatáról tartott érdekfeszítő előadást.  Az előadás legfontosabb üzenete az volt, hogy a közbeszerzési jog – német jogi alapokon nyugvó – egész létezése komoly versenyjogi kapcsolódásokkal bír. Külön kiemelést érdemel a versenyjogi jogsértésekkel kapcsolatos magánjogi igények érvényesítésének elősegítésére megalkotott uniós irányelv és a közbeszerzési jog megsértésével kapcsolatos polgári jogi igények kapcsolata, Dezső Attila szerint az előbbi merített az utóbbi joggyakorlatából. A közbeszerzési jogba – Magyarországon nemrégiben bevezetett – öntisztázás intézménye pedig azt teszi lehetővé a kartellezés miatt megbírságolt, és így a közbeszerzési eljárásokból kizárt vállalatok számára, hogy saját maguk igazolják megbízhatóságukat, bemutatva a jogsértés után tett intézkedéseket, amelyek lehetővé teszik a verseny védelmében, hogy mégis ajánlattevők lehessenek.

Dr. Kocsis Márton, irodánk versenyjogi szakértője a fúziós rezsim változásairól szóló panelbeszélgetést vezette, melyben részt vett Dudra Attila, a GVH versenytanácsának tagja, és Dr. Piskóti Adrienn egy nagy nemzetközi ügyvédi iroda tranzakciós szakértője. A panelbeszélgetés során szóba kerültek az olyan versenyjogi előírásokból fakadó sajátosságok, mint például a végrehajtási tilalom, vagy a kapcsolódó versenykorlátozások kérdései, amelyek alapjaiban határozzák meg az M&A szakemberek számára egy-egy felvásárlás jogi felépítését. A panelbeszélgetés során élénk szakmai eszmecsere bontakozott ki a hallgatóság és a paneltagok között különösen a fúziós szerződéseknek a tranzakció GVH általi tudomásulvételét megelőző időszakban való polgári jogi érvényessége tárgyában.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezettek a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás