Legfrissebb beszédében az EU Biztos Vestager aggodalmát fejezte ki az árazási algoritmusok használatával kapcsolatban:

„Véleményem szerint egyértelművé kell tennünk, hogy a vállalatok nem menekülhetnek az összejátszás miatti felelősség alól azzal, hogy számítógépes programok mögé rejtőznek.”

Más versenyhivatalok is hasonló aggályokat fogalmaztak meg az automata árazó modellekkel kapcsolatban.

A koordináció és az oligopólium problémája

A versenyt korlátozó koordináció akkor sikeres, ha az oligopólium tagjai módot találnak arra, hogy közös hasznukra korlátozzák a kibocsátást, és az árat a versenyszint felett tartsák. A közgazdaságtan a hallgatólagos és a kifejezett koordinációt ugyanannak a jelenségnek tekinti, azonban a jogi következmények gyakran eltérőek. Azoknak a cégeknek, amelyek magatartásukkal megszegik a versenykorlátozó megállapodásokat tiltó jogszabályokat (mint például a Tpvt. 11. §-a vagy az EUMSz 101. cikke), hatalmas bírságokkal kell szembenézniük, és felelősséggel tartoznak az okozott károkért, azonban a jogszabályok nem tiltják a hallgatólagos összejátszást, ha a koordináció megállapodás nélkül jön lére.

A legtöbb versenyjogi szabály alkalmatlan arra, hogy megelőzzön ilyen koordinációkat, valószínűleg jó néhány olyan koordináció esetében is, ami olyan mértékben nyomja el a versenyt, hogy végül monopólium kialakulásához vezet.

Említésre méltó az amerikai légitársaságok árkoordinációs ügye, mely azon alapult, hogy az egyes légi közlekedési vállalatok naponta küldtek tarifa és foglalási információkat az Airline Tariff Publishing Company (ATPCO) számára. Ez tulajdonképpen egy központi elszámoló ház, amely összegyűjti, feldolgozza és továbbítja a beérkezett adatokat az utazási irodák, internetes foglalási rendszerek, illetve az adatszolgáltató társaságok felé, ezek tartalmazták az árakat, induló és célállomásokat, foglaltságot, stb. Az így elérhető információ és gyors adatcsere-mechanizmus úgy tette lehetővé az összejátszást, hogy az nem igényelt semminemű megbeszélést, megállapodást. Ha valamelyik légitársaság áremelést jelentett be, a többiek automatikusan igazították az áraikat. Az ügyészség megállapodást kötött a felekkel, tekintve, hogy a hallgatólagos összejátszás nem tiltott, az összehangolt magatartás bizonyítása pedig rendkívül nehézkes lett volna.[1] Az eset a 90-es évek Amerikájában történt, de előrevetítette az algoritmusok által előidézett jelenlegi árképzési mechanizmusokat.

Napjainkból azonban találunk példát arra, hogy sikerült versenyjogi szabálysértést megállapítani az árazó algoritmusok használata kapcsán. David Topkins online poszter-kereskedő ellen az Egyesült Államokban vádat emeltek és 25 000 dollár pénzbírsággal sújtották az amerikai versenytörvény, a Sherman Act. megsértése miatt. Topkins és társai közösen tervezték és osztották el egymás között dinamikus árazó algoritmusaikat, mely az Amazonon forgalmazott poszterek árait befolyásolta az együttműködők érdekeinek megfelelően. Bill Baer főügyész helyettes kijelentette, hogy semmiféle versenyellenes magatartás nem tolerálható, függetlenül attól, hogy egy füstös szobában, vagy az interneten bonyolult alkalmazások segítségével jön-e létre. Megerősítette, hogy a fogyasztóknak a tisztességes piachoz való joga az online felületeken ugyanúgy fennáll, mint a hagyományos színtereken.[2]

Szintén érdekes a litván utazási iroda, az E-Turas ügye, melynek lényege, hogy a rendszer üzemeltetetője elektronikus üzentet küldött a felhasználó utazási irodák számára, melyben értesítette őket, hogy a jutalékot a korábbi fix négy százalék helyett, három százalékban maximalizálják.[3] A versenyhatóság megállapította, hogy hallgatólagos egyezség jött létre, hiszen rendszerüzenetről lévén szó, azt az irodáknak látniuk kellett, és egyikőjük sem fogalmazott meg tiltakozást, az abban foglaltak ellen, és a versenyhivatal felé sem jelezték aggályaikat. Az eljáró litván bíróság az Európai Bírósághoz fordult, a felelősségre vonatkozó kételye miatt, különös tekintettel az ártatlanság vélelmére, mely a versenyjogi eljárásokban is alkalmazandó. A Bíróság megállapította, hogy az üzenet kiküldése önmagában nem jelenti azt, hogy annak tartalma automatikusan ismertté válik a címzettek számára, másfelől a versenyhivatalok nem követelhetnek túlzott lépéseket az ellenbizonyítás során (annak igazolására, hogy nem kapták meg, vagy nem olvasták az üzenetet), harmadrészt pedig nem kizárólag a nyilvános elhatárolódás vagy a versenyhatóságoknak való bejelentés esetében lehetséges a részvételben való vélelem megdöntése. Az sem elvárható az irodáktól, hangsúlyozta a bíróság, hogy az együttműködéstől elhatárolódjanak, hiszen nem tudták, hogy ki kapta meg az üzenetet, nem volt információjuk arról, hogy valamennyi partneriroda hasonló tartalmú üzenetet kapott. A Bíróság tehát nem zárta ki a versenyjogi felelősség tényét egy közvetlen kapcsolatfelvétel nélküli esetben, de rögzítette a bizonyítás megkövetelt szintjét.

Az Oxfordi Egyetem Versenyjogi Központjának kutatói, Ariel Ezrachi and Maurice E. Stucke tanulmányukban felhívják a figyelmet az árazó algoritmusok horizontális összejátszását eredményező veszélyeire, az Uber példáján keresztül szemléltetve azt.

Árazó modellek és koordináció

Manapság számos árazó modellt alkalmaznak a gazdaságban. Az algoritmus felhasználja a nagytömegű adatfeldolgozásra képes számítástechnikai lehetőségeket, és lehetővé teszi a cégek számára, hogy különböző forgatókönyvek szerint modellezzék, elemezzék tevékenységüket, szimulálva a piaci viszonyokat.

Az árazó modell egy olyan eszköz, amely monitorozza a versenytársak árazását (vagy más magatartását) és készít egy automatizált optimális reakciót, mint például azonos ár adása, vagy a versenytársak árai alá kínálás. Az ilyen magatartás akár a fogyasztók előnyhöz jutását is képes biztosítani.

Amíg az említett algoritmusok egyszerű szabályok alapján (mint versenyző árak, piaci állapotok, fogyasztók jellemzői) optimalizálják az árakat, addig az újabb, bonyolultabb rendszerek már a mesterséges intelligencia egyes elemeit is alkalmazzák, mint öntanító, alkalmazkodó rendszerek. Ezek az algoritmusok összetett problémák megoldására is alkalmasak, adaptívak, a korábbi reakciókból tanulnak, elemzik a piaci szereplők magatartásait, reakciót. A versenyjogi probléma abból keletkezhet, hogy az algoritmusok vagy képesek a koordinációs problémák megoldására, vagy a koordinált kimenetel elérésére, abban a helyzetben is, amikor amúgy a tiszta verseny feltételei adottak lennének.

Bruno Salcado, a Pennsylvaniai Egyetem kutatója „Az árazó algoritmusok és a hallgatólagos megállapodások című munkájában igazolta, hogy ma már számos algoritmus nemhogy lehetővé teszi az összejátszást, de egyenesen elő is idézi azt. A modellek hatékony eszközei az összejátszásnak, hosszútávon az elért együttes profit – köszönhetően az adaptív rendszereknek – a monopolpiacon realizálttal vetekszik, amely egyértelműen hátrányos a fogyasztók számára.

Az olyan kijelentésekből, mint Vestager biztosé is, egyértelmű, hogy a versenyjoggal foglalkozó politikusok erőteljesen küzdenek az árazó modellek ellen, de a válaszreakciók nem olyan egyértelműek.

A kulcskérdés ebben az esetben, hogy a létező jogszabályokon kell-e változtatni, vagy új jogszabályok bevezetése az indokolt az árazó algoritmusok hátrányainak megfékezéséhez. A döntéshozók nyilatkozataik alapján elhatározták magukat, hogy „tegyenek valamit”, így reális esélye van, hogy a versenyhatóságok erősen megfontolják, hogy beavatkozzanak.

Konklúzió

Az algoritmusok jelentősen befolyásolják a cégek piaci viselkedését, így elvárható, hogy a jogalkotók és a közgazdászok vizsgálják, hogyan vezethetnek ezek oligopóliumok kialakulásához, hogyan befolyásolják a piaci szereplők magatartását.

Az árazó és más modellek alkalmazása a hatalmas tömegben rendelkezésre álló, és gyorsuló mértékben növekvő információn alapul, és úgy tűnik képes befolyásolni a versenyt számos piacon, ami aggodalmat ébreszt ott, ahol elősegítik a koordinált piaci szereplést.

Ugyanakkor a bemutatott külföldi példákkal ellentétben a GVH egyelőre adós marad az összehangolt magatartások vizsgálatával annak ellenére, hogy annak elmélete a magyar jogban is szépen kimunkált. A magyar jogalkalmazó hozzáállása egyelőre nem ismert az árazó algoritmusok alkalmazásával kapcsolatban, véleményünk szerint ez a közeljövő érdekes versenyjogi kérdése lesz.

Ez a bejegyzés részben az RBB Economics hírlevelében írottak magyar nyelvű összefoglalásán alapszik, bővebben lásd: http://www.rbbecon.com/downloads/2018/02/RBB_Brief-55-Online1.pdf

[1] United States v. Airline Tariff Publishing Co., 1994-2 Trade Cas. (CCH) ¶70,687 (D.D.C. Aug. 10, 1994).

[2] https://www.newyorker.com/business/currency/when-bots-collude

[3] http://curia.europa.eu/juris/document/document.jsf;jsessionid=9ea7d0f130d54c7081bd0dbc4ae58950dc5d3b025b90.e34KaxiLc3eQc40LaxqMbN4OchaTe0?text=&docid=173680&pageIndex=0&doclang=HU&mode=lst&dir=&occ=first&part=1&cid=824355

A cikk szerzője Albert Lili, a CHSH Dezső munkatársa

 

 

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezettek a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás